Mesterséges termékenyítés - Inszeminálás

Bondár-Andor Kata
kisállat inszeminátor

Egészség

Ez a legfontosabb, amit a kutyáink számára biztosítani szeretnénk. Tenyésztőként, gazdiként, magánemberként, fehér köpenyben egyaránt. Ezért döntöttem úgy 2010 elején, hogy többet akarok tudni a mesterséges termékenyítésről, ezért jelentkeztem az FVM KASZK (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Közép Magyarországi Agrár Szakképző Központ) Inszeminátor képzésére. Olyan oktatóktól tanulhattam el a szakmát, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek az inszemináció magyarországi elterjedése területén. Illik megemlítenem a magyarországi mesterséges termékenyítés „szenátoraként” és egyben félelmet nem ismerő fenegyerekeként számon tartott – és általam rajongásig szeretett - dr. Szász Ferencet, az egyetlen kecskésdokiként elhíresült dr. Merész Lajost, és feltétlen köszönettel tartozom a szemléltető oktatásért dr. Ifj. Szász Ferencnek és az ANIREP állatorvosi rendelőnek.

Büszkén vettem át jeles bizonyítványomat és azóta is büszkén biggyesztem a névjegyemre: kisállat inszeminátor vagyok. Igen, én vagyok az a kis nő, egyik kezében a mintavevő pohárral, másikban a katéterrel, aki a kanok jobb termékenyítő képességéért és a szukák jó vemhesüléséért dolgozik.

A mesterséges termékenyítés vagy inszeminálás elterjedt és széles körben művelt módja a párosításnak olyan kutyafajták körében, amelyek természetes párosodásra nehezen, vagy egyáltalán nem képesek. Valójában azonban van egy sokkal fontosabb funkciója, amely miatt egyre nagyobb teret hódít minden fajtánál. Ez pedig az egészségvédelem.

A láthatatlan gyilkos

A nemi úton terjedő fertőzés minden tenyészállat tulajdonos rémálma. Amerre jár, almok elhullása, szukák meddősége, kanok infertilitása, alomszámcsökkenés, gyenge kölykök mutatják nyomát. Utólag nehéz tisztázni, ki is hozta a kórt a párosításba. Fokozza a kockázatot a legjobb szándékkal behozott, más tájakról származó, új kórokozókat behurcoló tenyész egyedek használata, de akár a helyben feldúsuló, ellenállóbb fertőzések is. Kanok rossz híre, szukások felháborodása, rossz szájíz és lelki, anyagi veszteség. Sajnos a fertőző betegségek nagy része nem mutat látható jeleket, a jó kondíció, az ápolt, dédelgetve szeretett kutya sem garancia.

Megelőzés eszköze: a szakszerű mesterséges termékenyítés

A tenyészállatok rendszeres egészségügyi szűrése mellett a szexuálisan terjedő betegségek legnagyobb ellensége a mesterséges termékenyítés. Ez az oka annak, hogy Amerikában és a fejlettebb országokban ma már szinte napi rutinnak számít, és hazánkban is egyre elterjedtebb. A megelőzés hatékonyságának záloga, hogy a termékenyítés szakszerűen történjen. Soha ne engedjük senkinek, hogy megfelelően sterilizált eszközök és az alapvető állategészségügyi biztonsági előírások betartása nélkül végezze el a procedúrát, csak mert ő azt úgy szokta. A hozzá nem értők kezében a termékenyítéshez használt eszközök maguk is ragályfogókká és terjesztőkké válhatnak.

A mesterséges termékenyítés – köznapi nevén mesterséges megtermékenyítés - egy egyszerű lépés, amelyet fő célunkért, az egészséges, boldog kutyákért, kedves barátainkért megtehetünk. Vigyázzunk kutyáink egészségére, fogadjuk el a szakszerű segítséget!


Német dog   |    Dán dog   |    Rólunk - About us   |    Almok - Puppies   |    Kanok - Males   |    Szukák - Females   |    Gazdik - Owners   |    Galéria - Galery   |    Fórum - Forum   |    Napló - Blog   |    Inszemináció - AI   |    Linkek - Links   |    Elérhetőség - Contact

Madzagfalvi Német Dog Kennel   |   H-2415 Ercsi, Ady Endre u. 21.   |   +36 20 469-9066   |   info@madzagfalvi.hu